
Válás utáni nyugdíjmegosztás Németországban – alapesetek 1
Németországi nyugdíjmegosztással kapcsolatos tényállások
Első eset
A tényállás az, hogy van egy német házaspár, akik Németországban élnek, régóta házasok, egyikük vagy mindketten rendszeresen fizetnek nyugdíjjárulékot.
Később Németországban a német törvények szerint elválnak. A bíróság „ex officio”, azaz automatikusan elrendeli a nyugdíj megosztását kettejük között a nyugdíjba vonulás utáni időszakra vonatkozóan. Aki magasabb juttatást fog kapni, annak a különbözetet meg kell osztania a másik féllel. Természetesen nem az egészet, hanem a házasságban eltöltött évekkel arányos mértékben.
Az egész háttere az az elképzelés , hogy a nyugdíjra való jog a házasság alatt létrejött javak közé tartozik, így közösen szerzett dolognak minősül. Ezért igazságtalan lenne, ha az egyik fél kevesebb juttatást kapna, mint a másik.
A legnagyobb előnye az, hogy a házastárs igénye a megosztásra a váláskor azonnal a nyugdíjalaphoz kerül, így nem kell a volt társtól azt kérnie vagy azért pereskednie.
Nagyon kevés olyan jogi rendszer van, amelyben ez a dolog ilyen jól és igazságosan működik. A fent leírt tényállás esetén mindennek jól kell működnie, nehezen elképzelhető, hogy esetleg a bíróság elfelejtkezik a megosztásról vagy egyéb módon nem érvényesíti azt.
Később, amikor a tulajdonképpeni nyugdíjmegosztásra kerül sor , különböző okok miatt felmerülhetnek problémák.
Ha hasonló problémája van, a kapcsolatfelvételhez kattintson ide.