
Előzetesben Németországban – nincs háziőrizet
Ha egy külföldi ellen felmerül a gyanú, hogy elkövetett egy bűncselekményt vagy ha tetten érték az illetőt, akkor nagy a valószínűség, hogy kerül előzetesben Németországban, csak azért, mert külföldi és nem rendelkezik állandó németországi lakcímmel.
Ilyenkor sajnos nem áll fenn a lehetőség, hogy a gyanúsított külföldi háziőrizetbe engednek. Ez az intézmény egyszerűen nem létezik Németországban, német állampolgárok számára sem.
Az egyetlen alternatíva, ha a bíróság úgy látja, hogy fennáll a szökés veszélye, az óvadék vagy kaució. De sajnos ezzel a lehetőséggel is ritkán élnek a német hatóságok.
Az egyetlen pozitívum ilyenkor az, hogy viszonylag gyorsan kell, hogy sor kerüljön a bírósági tárgyalásra, általában három hónap alatt. De ebből a határidőből is gyakran kicsúsznak, így a tapasztalatom szerint azzal kell számítani, hogy az előzetes letartoztatás negyedik hónap vége felé lesz tárgyalás, ahol kiderül, hogy mi lesz a terhelt sorsa.
De ha elítélik a vádlottat természetesen minden az előzetesben Németországban töltött napot be kall számítani a letöltendő börtönbüntetésbe.
Ha Önnek van egy ilyen problémája, akkor szívesen segítünk. Vegyék fel a kapcsolatot velünk itt.