A közös végrendelet a német öröklési jogban

A közös végrendelet a német öröklési jogban

A közös végrendelet a német öröklési jogban – az. un. „berlini testamentum“

A közös végrendelet az un. „berlini testamentum“ formájában évtizedek óta a preferált mód, ahogy német házaspárok szoktak végrendelkezni. 

Miért pont „berlini testamentum”-nak hívják ezt a közös végrendeletet nem teljesen tiszta. Feltehetően azért, mert először Berlinben a huszadik század elején került a „divatba”. A közös végrendelet mai változata általában eltér az akkori formától, de a lényeg az, hogy a német jog hagyományosan lehetővé teszi a közös végrendeletet házasfelek között (regisztrált élettársak között is). E körül nincs vita, a törvény is szabályozza a közös végrendeletet mint érvényes lehetőséget. Más mint sok európai öröklési jog, ahol a közös végrendeletet a törvény kizárja. 

A közös végrendeletre az a jellemző, hogy a házasfelek egymást kedvezményezik oly formában, hogy a túlélő házasfél örököl mindent és csak utána – miután meghalt a túlélő szülő – örökölnek a közös gyerekek.

Természetesen járna a gyerekeknek az első szülő halála után a kötelesrész, de ezt nagyon gyakran próbáljak elhárítani a közös végrendeletben, ami nem mindig sikerül, mivel a közösrész a törvény alapján nem lehet kizárni, illetve csak nagyon szűk féltételek között. 

Ha bármilyen egyéb kérdése van, akkor itt tudja felvenni a kapcsolatot velünk.

Dr. Donat Ebert

Ügyvéd - Rechtsanwalt (HU, D)

Title
Caption
File name
Size
Alignment
Link to
  Open new windows
  Rel nofollow