A „deal“ a német büntetőeljárásban
A „deal“-t valószínűleg ismerjük az amerikai filmekből: A ravasz ügyész/ügyvéd kitárgyal valamit, ami a másik fél vagy egy harmadi személy számára nem jó, de elfogadják, mert nincs más esély.
A „deal“ a német büntetőeljárásban lényeges pontokban eltér az amerikai filmektől.
A német törvényalkató szabályazta a dealt a német Be. 257 c szakaszában, ahol a „Verständigung“ („egyeztetés“) hivatalos címét kapta.
A deal-nél a szóbeli tárgyalás alatt, a felek – ügyész, védő, vádlott, bíróság – egyeztetnek abban, hogy mi lehet a büntetés felső és alsó határa. A végen a bíróság megmondja, hogy mi lehet a várható büntetés, mennyitől meddig. Amennyiben ügyészség és védelem (vádlott is!) egyetértenek, akkor létrejött a deal és köti a bíróság – ha nem derül fény lényeges új ténybeli pontokra. A deal eredményét fel kell venni a jegyzőkönyvbe.
A deal alapvető feltétele egy beismerő vallomás a vádlott részéről, csak kivételes esetekben eltérnek ettől (pédául a vádlottnak vannak érthető okai arra, hogy nem tud teljes vallomást tenni, mert félnie kell társtettesektől stb.). A deal-nél honorálják a vádlott kooperációját, mert így sporolnak egy hosszú, költséges, mindenki számára fárasztó eljárás (pl. az áldozatnak nem kell esetleg fájdalmas tanúvallomást tennie). És így a vádlott kap kedvezőbb büntetést.
Sokan kritizálják a dealt, mert azt mondják, a német büntetőeljárás így inkább hasonlít egy „török bazár“-ra mint egy olyan eljárásra, amely alatt az igazság kell, hogy kiderüljön. Én személyesen egyetértek ezzel a kritikával, de teszek rá, ha így tudok jó eredményt elérni a védencem számára. Ez a fontos nekem – minden más nem az én dolgom.
